Printed From:

 

Az én fiam mindent tud a menstruációról, mert fontosnak tartottam beszélni róla

Minden szülő tart egy kicsit a nemi felvilágosítástól. Még a leglazábbak se bánják, ha valaki, vagy valami a segítségükre lehet. Nekünk a könyvek voltak a segítőink, amikor a fiam kilencéves lett.

Elképesztően jó felvilágosító könyveket lehet kapni, vannak viccesek és komolyak is, és a legtöbb úgy van megírva, hogy a gyerek nem érzi kellemetlennek együtt olvasni a szüleivel. Legalábbis egy bizonyos életkorig.

Légy magabiztos nő

Jó stratégia lehet, ha egyszerre többféle felvilágosító könyvet is veszünk, így van miből választani. Helyezzük el gyermekünk szobájába, jól látható helyre, előbb vagy utóbb le fogja venni a polcról.

Hamar elérkezik az a nap, amikor a gyerek elkezd érdeklődni a saját testéről, és a nemekről. Akár kilencévesen is. Jobb, ha nem ér minket váratlanul a dolog.

Az akkori osztályfőnöke mesélte, hogy harmadikban valóban többet foglalkoznak a gyerekek a saját testükkel, majd ötödikben és hetedikben is rendszeres téma lesz közöttük a nemiség.

Csakhogy míg egy kilencévessel még könnyű ilyen dolgokról beszélni, és őszintén válaszolni minden kérdésére, addig egy tizenhároméves már inkább szeretné ezt csak a barátaival megtárgyalni.

Jól is haladtunk, mindenről beszéltünk, amit a könyvek felhoztak témaként, de egyszer a fogamzásgátlás fontosságánál szóba került a menstruáció és rájöttem, hogy a fiúknak szánt könyvek ezt a témát vagy csak nagyon nagyvonalakban, vagy inkább sehogy nem tárgyalják.

Anyaként fontos, hogy te se kezeld tabuként a témát, akkor se ha fiad van, akkor se ha lányod. Bár a legtöbben egy kisszekrénybe eldugva tartjuk a női higiéniai termékeket, gyermekeink a tévében így is találkoznak tampon- és betétreklámokkal, nem árt ha tisztában vannak vele, mi is az. A reklám esetleg ijesztő is lehet, főleg, ha nem tudja az igazságot, mert csak a barátai sugdolóztak valamit az iskolában, ő pedig nem mert kérdezni. Sokkal jobb stratégia, ha őszintén, nyíltan beszélünk a témáról!

Amikor átlapoztam a könyveket újra, és beláttam, hogy annak ellenére, hogy jó ötletnek tűnik külön felvilágosító könyvet írni fiúknak és lányoknak, így mindkét nemet megfosztjuk attól, hogy önállóan, korrekt információkhoz jussanak a témában. A gyerekek ugyanis imádnak olyasmikről olvasgatni a barátaikkal, amit egy kicsit titokzatosnak, különlegesnek tartanak. Ilyen téma lehet a fiúknak a menstruáció, a lányoknak pedig a magömlés.

De mit tehetünk még, ha ráébredünk arra, hogy a fiunk semmit sem tud a menstruációról? Az is jó megoldás lehet, ha külön-külön lányoknak és fiúknak szóló könyvet is veszünk, mert az információk igencsak eltérőek lehetnek.

A gyermekek úgyis megbeszélnek az iskolában mindenfélét, de te sem szeretnéd, hogy egy rosszul informált osztálytárs a te fiad fejébe is elültessen valami butaságot, igaz? Ezt nekünk kell megbeszélnünk a fiúnkkal, mert mi vagyunk az anyukájuk!

Vettem egy mély lélegzetet, és a könyv alapján elkezdtük megismerni a női testet is, és beszélgetni a menstruációról.

Az első kérdés az volt, hogy ezt én is csinálom-e, és apa tud-e róla.

Miután ezen túljutottunk, el kellett érnem, hogy úgy gondoljon a menstruációra a fiam is, mint az élet egyik teljesen természetes velejárójára, amit az emberek felével, vagyis a nőkkel történik.

A második kérdés az volt, hogyha ez ennyire természetes, és ilyen sokan menstruálnak, akkor ő miért nem hallott erről még soha?

Talán azért nem, mert úgy vagyunk nevelve, hogy a menstruáció olyan komoly magánügy, amiről csak az tudhat, aki éppen menstruál. Ezen szerencsére már túl vagyunk, és egyre több olyan családról tudunk, ahol pont az apák világosították fel a lányukat, vagy ők azok, akik először beszéltek velük a menstruációról. Változik a világ.

A harmadik kérdés pedig az volt, hogy neki mit kell majd csinálnia, ha a felesége menstruálni fog?

Magamból kiindulva – válaszoltam neki -  egy pohár pezsgő, vagy egy csésze gyömbértea egészen biztosan jólesne. De viccet félretéve, alighanem semmit nem kell majd csinálnia, csak ugyanolyan kedvesnek maradnia, mint amilyen most, és akkor a felesége minden nap nagyon boldog lesz. Még akkor is, ha éppen menstruál.

SAHU.DRT.20.05.0272 (2020.05.28.)

Utolsó módosítás: 2020 július