Bodrogi Hanna fia születése után öt évvel kezdett teljesítmény túrázni. Szülés után szerette volna visszanyerni korábbi alakját, de sehogy se tudta rávenni magát a sportolásra. A szerencséjének gondolja, hogy egyik éjjel pont egy teljesítménytúrázókról szóló dokumentumfilmre ébredt a kanapén.
„Semmi energiám nem volt, rossz volt a közérzetem, akkor hagytam abba a szoptatást és csak arra tudtam gondolni, hogy egyik reggel valami varázslat következtében ébredjek vékonyan, erősen, és tele energiával. Ez tényleg csak álomnak tűnt.
A dokumentumfilm viszont nagyon felvillanyozott. Végre kimehettem volna a városból, a természetbe, ahol bebizonyíthattam volna magamnak, hogy képes vagyok tempósan legyalogolni húsz, vagy akár hatvan kilométert is.
Letöltöttem az internetről egy túrázóknak készült edzéstervet, és elhatároztuk a férjemmel, hogy végig csináljuk. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor kiderült, hogy két év alatt annyira leépítettük a kondiciónkat, hogy nem hogy tíz, de öt kilométert se tudtunk tempósan legyalogolni. Többször meg kellett állnunk, alig kaptunk levegőt, és közben az óránk azt mutatta, hogy a tempónk inkább cammogás, mint túrázás.
A férjem annyira ki is borult a kudarcon, hogy az első alkalom után feladta. Nekem viszont az izomláz ellenére is nagyon tetszett a dolog, ezért hetente kétszer fogtam a kutyát, és kimentem az erőbe. Egyre gyorsabban tettem meg ugyanazt a kört, közben figyeltem, ahogy változik a természet, múlnak az évszakok. Csodálatos volt, volt végre pár órám, ami csak az enyém volt, méghozzá annyira, hogy az erdőben még a telefon sem működött.
Karácsonyra profi túra bakancsot és túrazoknit kértem, majd vettem egy hátizsákot, és mindenféle könnyű túrafelszerelést. Addigra már kocogva is ment az egyórányi erdei kör, ezért beneveztem egy húsz kilométeres szakaszra az egyik hivatalos teljesítménytúrán. Akkora élmény volt, hogy sírtam a boldogságtól, amikor lekanyarodtam az általam megtett szakasz végén.
Találtam edzőtársakat, akikkel majdnem minden hétvégén komolyan túráztunk. Már egyáltalán nem érdekelt, ha sokat és meredeken kellett felfelé kapaszkodni. Bírtam szusszal, és ez nagyon jó érzés volt. Túrázás közben mindig elkapott az az érzés, hogy ha ezt meg tudom csinálni, akkor mindenre képes vagyok. Elképesztően jó ötletek jutottak eszembe, rászoktam arra, hogy diktafonra mondtam az ötletimet, és otthon újra meghallgattam őket. Sokat meg is valósítottam belőlük. Egyik alkalommal felmerült, majd következő héten be is neveztünk a leghíresebb magyar teljesíténytúrára a Kinizsi százasra.”
Az első magyar teljesítménytúra Budapestről induló és Tatán végződő 100 km-es útvonalát a résztvevőknek 24 óra alatt kell teljesíteniük. A Pilist és Gerecsét átszelő útvonalon a részvételnek szigorú szabályai vannak: csak előre regisztrált és orvosi engedéllyel rendelkező túrázók indulhatnak. Az egyik legnépszerűbb és legnagyobb presztízsű teljesítménytúrára minden évben május utolsó hétvégéjén kerül sor.
A túra nagyon komoly felkészülés igényel mind mentálisan, mind fizikailag.
„Azt szokták róla mondani, hogy az első ötven kilométer a fizikai, a második a mentális felkészültségen múlik. Ebből én arra következtettem, hogy menstruáló nőknek tulajdonképpen teljesíthetetlen. Tudtam, hogy épp menstruálni fogok, ugyanis nagyon pontos a ciklusom. Arra gondoltam, hogy elmegyek a nőgyógyászhoz és tőle kérek valami hormonális segítséget abban, hogy egy héttel később jöjjön meg a menstruációm. Ettől viszont nagyon idegenkedtem, végül le is mondtam róla. Úgy voltam vele, hogy csinálom amíg tudom, de elhatároztam, hogy nem fogom kudarcként megélni, amikor majd fel kell adnom. Egészségügyi betét szóba se jöhetett, a tempós gyaloglás a hőségben kizárja a betétet. Csak tamponról lehetett szó.
A verseny előtt kétszer is végig mentünk a távon, tudtam, hogy lesz olyan szakasza, ahol majd kocognom kell, és próbáltam memorizálni azokat a helyeket, ahol nyugodtan pisilhetek majd úgy, hogy nem látják a többiek. Nem volt könnyű dolgom, mert úgy számoltam, hogy kétóránként muszáj lesz tampont cserélnem, de belevágtam. Bedobtam a hátizsákomba egy doboz extra méretű tampont, két váltást bugyit és plusz egy rövidnadrágot. A menstruációt az első félóra után el is felejtettem. Csak a menzeszem miatt egyszer sem kellett megállnom, elég volt akkor, amikor különben is pisilnem kellett. A társaim egy idő után hátra hagytak, mert lassabb voltam náluk, de ez különben sem csapatsport. Átázásos balesetem egyszer sem volt, csak a célba érkezés után vettem észre, hogy egy tamponcsere bizony kimaradt, aminek a nyoma a sortomon is látszik. Senki nem vette észre rajtam kívül, én pedig annyira fáradt és boldog voltam, hogy időn belül sikerült célba érnem, hogy egyáltalán nem érdekelt.
Nem csak úgy éreztem, hogy mindent meg tudok csinálni, hanem valóban így is van, és ebben semmi nem tud megakadályozni!”
SAHU.DRT.20.05.0272 (2020.05.28.)
