Printed From:

Epegörcsök

Az epe

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, hogy mi is történik a szervezetünkben egy epegörcs esetén, fontos megértenünk az epe működésének alapjait is.

Az epehólyag a máj alsó felszínén, a jobb bordaív alatt helyezkedik el. Feladata a májsejtekben folyamatosan termelődött epe tárolása. Az epe igen összetett anyag, amelyet a szervezetünk májsejtjei termelnek. Az epe 82%-át víz alkotja, melynek jelentős része felszívódik a kiválasztás során. Egyik legfontosabb alkotóelemét az epesavak jelentik, melyek a zsírok emésztését segítik elő azok emulgeálásával. Ezen kívül, az epében még találunk koleszterint, foszfolipideket, enzimeket és festékanyagokat is.

Az epekövesség, mint a leggyakoribb epebetegség

Az epekövek tulajdonképpen nem mások, mint a normális vagy kóros epéből keletkezett kristályos anyagok. Döntő többségük az epehólyagban alakul ki, de bizonyos körülmények között az epeutakban is képződhetnek. Nagyságuk és számuk is változó.
Összetétel szerint 3 különféle epekő ismert:

  • a leggyakoribb az ún. koleszterinkő (75-85 %),
  • sokkal ritkább a kicsi és kemény ún. fekete pigmentkő,
  • és léteznek még a puha, zsírt is tartalmazó ún. barna pigmentkövek.

Az epekövek növekedési üteme lassú, évente 1-2 mm, így általában 5-10 év alatt nőnek olyan nagyra, hogy ténylegesen problémát okozzanak.
Az epekövesség igen elterjedt az egész világon, hazánkban a népesség kb. 10 %-ában fordul elő, de például az USA-ban a 65 év feletti lakosság körében eléri a 20 %-ot is.4 (975. o.), 5 (240-241. o.)

Az epekő és az epegörcs kapcsolata

Az epekövek körülbelül 80 %-a teljesen tünetmentes, így semmiféle panaszt nem okoz.
Amennyiben az epekő mégis panaszt okoz, annak legjellegzetesebb formája az epegörcs, mely gyakorlatilag az az állapot, mikor az epehólyag összehúzódása következtében megmozduló epekő átmenetileg elzárja az epehólyag kivezető csövét. A fájdalom leginkább a jobb bordaív alatt jelentkezik, de máshol is jelentkezhet a hasban, főleg idősebbek és cukorbetegek esetében.
Kisugározhat a hátba, a jobb váll, vagy a jobb lapocka tájékára is, sőt, akár a két lapocka közé is, de akár az alhasba is. Az epeköves fájdalmat gyakran kíséri hányinger és/vagy hányás, verejtékezés.
Hőemelkedés vagy láz jellemzően azonban csak akkor fordul elő, ha az epehólyagban gyulladás is van.
Az epegörcs általában hirtelen kezdődik, 15-60 perc alatt válik igazán intenzívvé, majd 1-6 órán át változatlan intenzitású, kínzó, fájdalmas tüneteket okoz, majd az ezt követő további 30-90 perc alatt ez fokozatosan csökken. Oka többnyire valamilyen nehéz (nagy mennyiségű és/vagy zsíros) étel fogyasztása – amikor a bővebben termelődő epeváladék kiürítéséhez az epehólyag összehúzódik –, de az is előfordul, hogy jelentkezése semmiféle konkrét kiváltó okra nem vezethető vissza.4 (976. o.), 5 (241. o.)

Mikor és hogyan alkalmazzam a No-Spát epekövességben?

A No-Spa simaizom-görcsoldóként közvetlenül a görcs okát, az epehólyag görcsös összehúzódását szünteti meg. A legjobb hatás akkor várható, ha rögtön az epegörcs kezdetén, késlekedés nélkül bevesszük. Ugyancsak javíthatja a hatásosságot, ha ún. nem-szteroid gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítóval (pl. Algoflex-szel vagy Algoflex Fortéval) kombináljuk.4 (976. o.)

3. Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve 2011.
4. Tulassay Zsolt: A belgyógyászat alapjai 2011.
5. Mark H Beers: MSD Orvosi kézikönyv 2009

Utolsó módosítás: 2015. szeptember 24.